Megyaszó
Megyaszó község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Szerencsi járásban.
A Hernád mellett fekszik, a folyó bal parti oldalán.
A szomszédos települések: észak felől Szentistvánbaksa (4 kilométerre), északkelet felől Monok (13 kilométerre), délkelet felől Legyesbénye (8 kilométerre), dél felől Újharangod (Gesztely különálló településrésze), nyugat felől pedig Alsódobsza (4 kilométerre). A fentieken túl közigazgatási határa egy-egy rövid szakaszon érintkezik még délkeleten Bekecs és Taktaszada, délnyugaton pedig Újcsanálos területével is, ezen települések azonban távol fekszenek tőle és nincs is velük közvetlen közúti kapcsolata. A legközelebbi város a 12 kilométerre fekvő Szerencs.

Térkép - Megyaszó
Térkép
Ország - Magyarország
Magyarország zászlaja |
Jelenlegi határai nagyjából egyeznek az 1920-ban, az első világháborút lezáró trianoni békeszerződésben kijelölt határokkal. Ennek következményeként az ország elvesztette területének 71, lakosságának 58 százalékát. A két világháború között számos kormány alakult, többek között kommunista kormány is, melynek a bukása és felszámolása után megalakuló szolgált ki. Magyarország a Horthy-rendszerben a revízió reményében, a Szálasi-kormány alatt a német érdekeket kiszolgálva lépett be − ill. maradt hadviselő − a második világháborúban, de a kisebb-nagyobb sikeres harcok és a súlyos veszteségek ellenére sem ért el tartós áttörést, az 1947-es párizsi békeszerződés pedig kialakította a mai országhatárokat. A világháborút követően az ország a Szovjetunió megszállási övezetébe került. A rendszerváltásig kétszer került Magyarország a világpolitika középpontjába: először az 1956-os forradalom kapcsán, másodszor 1989-ben, amikor a páneurópai piknik során a keletnémetek nyugatra távozhattak.
Valuta / Nyelv
ISO | Valuta | Szimbólum | Értékes jegyek |
---|---|---|---|
HUF | Magyar forint (Hungarian forint) | Ft | 2 |
ISO | Nyelv |
---|---|
HU | Magyar nyelv (Hungarian language) |